Mert nem tudok továbblépni.
Mert botrány, amit titokban vár:
hogy „kiderüljön”, ezek a szürke nyomik földönkívüli, technológiailag fejlett anyaglények, akik itt repkednek és kukkolnak minket minimum hetven éve — de lehet, hogy már ősidők óta.
És ha mindezek után is ragaszkodik a szürke nyomikhoz, a hüllőszerű zöldekhez és a húszfülű tesókhoz, akkor maradt még néhány kínzó kérdés.
Mert ugyanott vagyunk, ahol az előző levélben:
a Rendnél.
Ha a Golgota nem ezekért a hipotetikus földönkívüli értelmes lényekért történt, akkor:
A Föld Isten lokális játszótere, Atya?
Van egy földi üdvtörténet?
Mert tudtommal csak egyetlen teremtett Rend van.
És a középpontjában nem Ádám áll.
Nem Izrael.
Nem Mária.
Nem is a Golgota, mint önmagában álló történeti esemény.
Hanem Jézus Krisztus.
Ő a láthatatlan Isten képmása.
Benne teremtetett minden.
Általa és érte teremtetett minden.
Ő előbb van mindennél.
És minden benne áll fenn. (Kol 1,15–17)
És körülötte tárul fel ugyanannak a Rendnek minden kapcsolata:
Krisztus — Teremtés
Krisztus — imago Dei — ember
Krisztus — Ádám
Krisztus — bukás — helyreállítás
Krisztus — Ábrahám — Izrael — Dávid — ígéret
Krisztus — Mária — Incarnatio
Krisztus — Gecsemáné — Golgota
Krisztus — halál — feltámadás
Krisztus — Egyház
Krisztus — látható és láthatatlan teremtés
Krisztus — végítélet
Nem egymás után következő vallási epizódok.
Egyetlen Rend kapcsolatai.
És mindegyik ugyanabba a középpontba fut:
KRISZTUS
Ádámot Krisztusból értjük.
Az imago Deit Krisztusból értjük.
Máriát Krisztusból értjük.
A Megtestesülést Krisztusból értjük.
A KERESZTET Krisztusból értjük.
A feltámadást Krisztusból értjük.
Az ember helyét a teremtésben Krisztusból értjük.
És ha most behozunk ebbe a Rendbe egy új, testi, értelmes, személyes teremtményi fajt, akkor nem tehetjük le valahová a történeti nyíl mellé, hogy:
„ja, és vannak még ők is.”
Nem.
Krisztushoz kell viszonyítani őket.
Hol állnak Krisztushoz képest?
Hol állnak az imago Deihez képest?
Hol állnak ahhoz az emberi természethez képest, amelyet Krisztus felvett?
Hol állnak Ádámhoz?
Hol állnak Máriához?
Hol állnak a kereszthez?
Hol állnak a feltámadáshoz?
Mutassa meg őket ebben a Rendben, Atya.
És közben valahol másutt fut egy másik?
Más teremtményekkel?
Más bukással?
Más ígérettel?
Más kinyilatkoztatással?
Más megváltástörténettel?
Esetleg ugyanazzal az örök Igével, aki ott más természetet vesz fel?
Akkor:
Hány üdvtörténet van, Atya?
Egy?
Vagy bolygónként egy?
Mert Pál nem egy földi Megváltót helyez el egy nagyobb, ismeretlen kozmoszban.
Krisztusról azt mondja:
„benne teremtetett minden a mennyben és a földön, a láthatók és láthatatlanok”
majd:
„minden általa és érte teremtetett”
és ugyanennek a krisztológiai ívnek a végén:
„általa békéltessen meg magával mindent […] keresztjének vére által.” (Kol 1,15–20)
τὰ πάντα.
Minden.
Nem azt mondja:
Krisztus a Föld Megváltója, a többi lakott világ üdvrendjéről pedig majd érdeklődünk.
A teremtés horizontja Krisztusban:
minden.
A kiengesztelődés horizontja:
minden.
És középen:
a kereszt vére.
Ön pedig azt kérdezi:
„oda is elment-e Krisztus?”
Újra megkérdezem, Atya:
Hová az az „oda”?
Hová kellene még „elmennie” annak a Logosznak, aki által minden lett?
Éppen ezért kategóriahiba úgy beszélni az Incarnatióról, mintha Isten meglátogatta volna a Föld nevű bolygót.
Nem.
Az Ige testté lett.
Emberré lett.
Kezdi már érteni, Atya, mihez nyúlt hozzá?
Nem egyszerűen a földönkívüli élet lehetőségéről spekulált.
Nem egyszerűen UAP-okról beszélt.
Nem egyszerűen azt mondta, hogy egy azonosítatlan jelenség eredetét nem ismerjük.
Ön ezeket a hipotetikus lényeket tesóknak nevezte.
Elhelyezte őket az imago Dei kategóriájában.
Elkezdett gondolkodni a vallásukról.
Isten velük való kommunikációjáról.
A nekik szóló kinyilatkoztatásról.
És megkérdezte:
„oda is elment-e Krisztus?”
Ezzel már nem az UFO-kérdéshez nyúlt.
Belenyúlt a Megtestesülésbe.
És itt már nem fogom udvariasan sci-fi spekulációnak nevezni azt, ami történt.
Mert amikor Krisztus egyszeri Megtestesülését, emberi természetét és keresztáldozatát gondolkodás nélkül egy hipotetikus bolygóközi üdvtörténet változójává tesszük, nem az UFO-król mondtunk valami merészet.
Krisztusról mondtunk valami botrányosat.
A keresztény hit középpontját tettük egy sci-fi hipotézis változójává.
És egy katolikus pap szájából ezt nem fogom egyszerűen kínosnak nevezni.
Ez számomra:
Blaszfémia.
Krisztológiai botrány.
Eretnekség.