Akkor menjünk oda, Atya.
A Gecsemáné kertjébe.
Most ne nézzük, hány füle van a tesónak.
Ne nézzük, szürke-e.
Hüllőszerű-e.
Szén- vagy szilíciumalapú-e.
Nézzük Krisztust.
A katonák már közelednek.
Júdás ott van.
Péter kardot ránt.
És Krisztus kimond egy mondatot:
„Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetném Atyámat, és ő nem küldene nekem tizenkét légiónál is több angyalt?” (Mt 26,53)
És utána:
CSEND.
Az Ige hallgat.
Az az Ige, aki által minden lett, ami lett.
Aki kérhetne.
Aki előtt ott áll a láthatatlan világ serege.
És nem kér.
Nem azért, mert nincs hatalma.
Hanem mert odaadja magát.
Ahogyan Jánosnál mondja:
„Senki sem veszi el tőlem, hanem én adom oda magamtól.” (Jn 10,18)
Mert a Gecsemáné kert csendéjben a Bárány hallgatott.
Hallgatott, hogy felmehessen érte.
Mert a bűn akkora volt, hogy Isten Fia maga ment fel érte a Golgotára.
Felment, hogy élhessek.
Hogy minden ember élhessen kétezer évvel később is! (Lásd:imagodei.hu Keresztény Műhelylevelek 17. A KERESZT valósága V.)
Na most hozzuk ide a tesót.
Őértük is hallgatott, Atya?
A szürkéért is?
A hüllőszerűért?
A huszonnégy fülűért?
A tízszemű szilíciumalapú értelmes lényért?
Nem gúnyolódunk.
Ön nevezte őket tesóknak.
Akkor most vegyük komolyan a rokonságot.
Mert ha tesók, akkor nem lehet őket csak addig testvérnek nevezni, amíg az imago Dei három kipipálható tulajdonságáról beszélünk.
Vigyük végig.
Gecsemánéig.
Golgotáig.
A sírig.
A feltámadásig.
Mert:
„a kimondatlan szóban ott lüktet minden ember földi élete.”
Minden emberé.
Érti atya? Minden emberé, és nem véletlenül.
„Értem. Érted. A gyermekeinkért. Az eleinkért. Minden emberért. Mert emberként Hozzá vagyunk rendelve.”
Na akkor:
A nyomi szürke hol van ebben, Atya?
Mert ha ő is ott van, akkor mondjuk ki.
Krisztus érte is hallgatott Gecsemánéban.
Érte is ment fel a Golgotára.
Érte is ontotta a vérét.
Érte is halt meg.
Rendben.
Akkor következik a kérdés:
Miért?
Mit kellett benne megváltani?
Bűnbe esett?
Ha igen:
kinek a bukásában?
Szent Pál egészen világosan rajzolja fel a tengelyt:
Ádám — Krisztus.
„Egy ember által lépett a világba a bűn…” (Róm 5,12)
És:
„Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre kel.” (1Kor 15,22)
Tehát ne ugorjunk.
A nyomi szürke Ádámban bukott el, Atya?
Hogyan?
Ádám gyermeke?
Az emberi nemhez tartozik?
Ha igen, akkor már nem egy másik testi, értelmes teremtményi fajról beszélünk abban az értelemben, ahogyan eddig.
Ha nem:
milyen kapcsolatban áll Ádám bukásával?
Semmilyen?
Akkor miért kell megváltani?
Saját bukása volt?
Rendben.
Ki bukott el náluk?
Van másik ősszülő?
Másik eredeti bűn?
Másik ígéret?
És ha van saját bukásuk, akkor most már tényleg nem kerülhetjük meg:
A Golgotán Jézus Krisztus értük is meghalt, Atya?
Ha igen, mutassa meg a Rendben, hogyan kapcsolódnak ahhoz az emberi természethez, amelyet az Ige felvett, és ahhoz az Ádám–Krisztus tengelyhez, amelyben Pál a bukást és a megváltást elénk tárja.
Ha nem, akkor jön Ambrózy atya másik mondata:
„talán nekünk kell megismertetnünk velük a kinyilatkoztatást.”
Mire evangelizáljuk őket, Atya?
Komolyan kérdezem.
Mit viszünk nekik?
A Teremtés könyvét?
„Teremtsünk embert képmásunkra…”
Rendben.
Ő hol van benne?
Elmondjuk Ádámot?
Ő hol van benne?
Elmondjuk a bukást?
Az övé hol történt?
Elmondjuk Ábrahám meghívását?
Izraelt?
A szövetséget?
Dávidot?
A prófétákat?
Máriát?
Na, álljunk meg itt is.
Mert nincs Incarnatio úgy általában.
Van:
„ex Maria Virgine.”
Az örök Ige Szűz Máriától vett fel emberi természetet.
És most már egyszerűen nem tudjuk kikerülni Ambrózy atya saját kérdését:
„oda is elment-e Krisztus?”
Rendben, Atya.
Mit jelent az, hogy „elment”?
Ugyanaz a megtestesült Jézus Krisztus utazott oda?
Vagy ott is megtestesült a Logosz?
Ha igen:
mivé?
Más természetet vett fel?
Más anyától született?
Más történeti személy lett?
Ott is szenvedett?
Ott is meghalt?
Ott is feltámadt?
Vagy az ottani hipotetikus értelmes teremtményekre a Máriától született, Poncius Pilátus alatt szenvedett és keresztre feszített Jézus Krisztus megváltása terjed ki?
Ezek már nem játékos sci-fi kérdések.
Ez krisztológia.
Akkor mit mondunk a hüllőszerű tesónak?
Hogy az Isten Fia egy másik teremtményi faj asszonyától született meg, és az ő természetüket vette fel?
Nem?
Akkor Mária az ő üdvtörténetének is része?
Miért?
Hogyan?
Vagy náluk is volt valaki?
Másik fiat?
Másik Istenszülő?
Másik megtestesülés?
Melyiket választja, Atya?
A szürkét?
A hüllőszerűt?
A huszonnégy fülűt?
Milyen természetet vett fel ott az Ige?
És most már látjuk, miért volt botrányos már maga a kérdés is:
„oda is elment-e Krisztus?”
És még érdekesebb a másik mondat:
„talán nekünk kell megismertetnünk velük a kinyilatkoztatást”
Melyik kinyilatkoztatást?
Azt, amelyben Isten Ábrahámot választja?
Izraellel szövetséget köt?
Dávid házából ígéri a Messiást?
Mária méhében testet ölt?
Betlehemben megszületik?
Poncius Pilátus alatt szenved?
Jeruzsálem mellett keresztre feszítik?
Harmadnap feltámad?
Ez nem egy hordozható „univerzális vallási információcsomag”.
A keresztény kinyilatkoztatás egy konkrét teremtés- és üdvtörténetben történik.
Látja már, Atya, hogy itt már nem egy ártatlan UAP-spekulációról beszélünk?
Látja azt, hogy Krisztusnak nem kellett „oda is elmennie” ahhoz, hogy a Logosz jelen legyen a teremtésben?
Minden általa lett.
Az Incarnatio viszont nem kozmikus jelenlét.
Nem látogatás.
Nem utazás.
Emberré levés.
Ezért ha azt kérdezzük, hogy „ott is” megtörtént-e, akkor nem egy útvonal következő állomására kérdezünk rá.
És ugyan oda jutunk.
Ugyanazokhoz a kérdésekhez:
Mert újra azt kell kérdezzük:
volt másik Incarnatio?
Ha igen:
milyen természetben?
Ha nem:
akkor milyen kapcsolatban állnak ezek a „tesók” azzal az Incarnatióval, amelyben az Ige emberré lett?
És ugyanez áll a keresztre.
Nem vihetjük el nekik úgy az evangéliumot, mint valamiféle univerzális vallási információcsomagot:
Van egy Isten. Szeret benneteket. Volt egy Jézus nevű Megváltó is. Majd olvassátok el.
Nem.
A kinyilatkoztatás Rendet tár fel.
Teremtés.
Ember.
Imago Dei.
Ádám.
Bukás.
Ígéret.
Ábrahám.
Izrael.
Dávid.
Mária.
Incarnatio.
Gecsemáné.
Golgota.
Feltámadás.
Egyház.
És most Ön azt mondja:
tesók.
Rendben.
Mutassa meg őket a Rendben, Atya!
Ne a Pentagonban.
Ne Elizondo történetében.
Ne a fekete csíkok mögött.
Itt.
Hol vannak?
Hol van a szürke?
Hol van a hüllőszerű?
Hol van a huszonnégy fülű, szilíciumalapú értelmes személy ebben a Rendben?
Ha nincs benne, mire evangelizáljuk?
Egy olyan teremtés- és üdvrendre, amelyben neki nincs helye?
Ha pedig van benne:
mutassa meg, hol.
Mert nem mi neveztük tesónak.
Ön.
És a „tesó” attól a pillanattól nem vicces szó.
Teológiai állítás.
Most pedig tessék végigvinni.
Egészen Gecsemánéig.
Egészen Máriáig.
Egészen a Golgotáig.
Mert ott már nem lehet elbújni a huszonnégy fül mögé.
Ott áll a Bárány.
Aki hallgatott, hogy felmehessen a Golgotára.
Aki hallgatott, hogy az ember számára megnyíljon az irgalom ideje.
És akkor marad a kérdés:
Atya!
A Bárány értük is hallgatott?