Azok a légi manőverek, na azok nem lehetnek mások, csak fejlett, idegen, földönkívüli technológia
Atya,
azok az elképesztő repülőmanőverek különösen lenyűgözték.
Lelkesen beszélt.
Nagyon lelkesen.
Az a hihetetlen sebesség.
A hirtelen irányváltások.
A megjelenés.
Az eltűnés.
Hogy nincs látható hajtómű.
Hogy egy emberi pilóta nem élné túl azt a gyorsulást.
És ebből valami elképesztően fejlett, földönkívüli technológiára következtet.
Atya!
Olvasson Aquinói Szent Tamást!
Sokat.
Meg fog lepődni.
Tamás ugyanis az angyal helyváltoztatásának tárgyalásakor világosan megkülönbözteti a testi és a szellemi létező mozgását.
Az angyal nem úgy van a helyben, mint egy test. Nem térfogatával foglalja el azt, hanem erejének kiterjedése, virtualis contactus által érinti.
És ezért mozgása sem olyan, mint a testé.
Lehet folytonos.
És lehet nem folytonos.
Egy pillanat alatt elhagyhat egy helyet és megjelenhet egy másikon.
Most nézze meg újra a pilóták beszámolóit, Atya.
Valami megjelenik.
Eltűnik.
Hihetetlen sebességgel változtat helyet.
Olyan irányváltoztatást produkál, amely egy testi létező számára felfoghatatlan gyorsulással járna.
És Ön azt kérdezi:
milyen meghajtásuk lehet?
Én pedig újra megkérdezem:
MIÉRT FELTÉTELEZI, HOGY VAN MEGHAJTÁSUK, ATYA?
Miért feltételezi, hogy egy testi lény testi járművét látja?
Miért alkalmazza egy azonosítatlan jelenségre már a kiindulópontnál a testi létezők helyváltoztatásának törvényeit?
Mert repülő tárgynak látszik?
Hát éppen erről beszélünk.
Látszik.
Különösen akkor, amikor Jeszenszky Zsolt éppen megkérdezte Öntől:
„Nem lehetnek ezek szellemi lények?”
És Ön azt mondta:
nem.
A laikusnak jutott eszébe a kérdés.
Atya.
Aquinói Szent Tamásnak is.
És ha sok lenne, Atya, most újra elővenni Szent Jusztinosz vértanút, Szent Iréneuszt, Tertullianust, Origenészt, Szent Atanázt, Szent Ágostont, Aquinói Szent Tamást és hosszan sorolhatnám, és nagyon sok lenne végigolvasni mindazt, amit a démonokról, természetükről és működésükről írtak, akkor van egy egyszerűbb megoldás.
Olvassa el a munkámat.
Imago Dei, mint csatatér I.
A keresztény démonológia fundamentuma: a két angyali bukás.
Megtettem Ön helyett.
Összegyűjtöttem.
Rendszereztem.
És nem azt kérem, hogy higgyen nekem.
Ellenőrizzen.
Minden állítás mellett ott találja a hivatkozást.
Ott vannak a primer források.
Ott van Szent Jusztinosz.
Tertullianus.
Szent Iréneusz.
Origenész.
Szent Atanáz.
Szent Ágoston.
Aquinói Szent Tamás.
És a többi egyházatya.
Nem UFO-blogokból.
Nem Pentagon-aktákból.
Nem egy volt hírszerző visszaemlékezéséből.
A keresztény hagyomány saját forrásaiból.
Tessék megnézni, mit tudott a kereszténység a tiszta szellemi lények természetéről.
Mit tudott a gyorsaságukról.
A helyváltoztatásukról.
Az anyagi világra gyakorolt hatásukról.
A felvett alakokról.
A phantasiáról.
Az érzékek megtévesztéséről.
A látszatkeltésről.
És utána nézze meg újra azokat a történeteket, amelyeket a pilóták mesélnek.
Akkor beszéljünk újra a „szuperkozmikus drónokról”, Atya.
Mert lehet, hogy nem a jelenség új.
Csak a magyarázat, amelyet ráaggattunk.
Figyelem. Fegyelem. Tájékozódás. Szétválasztás.
Atya, Ön azt is különösnek találta, hogy tiszta szellemi lények mit keresnének azokon a helyeken, amelyek az ember számára hadászatilag kritikusak.
Nukleáris létesítményeknél.
Fegyverrendszerek közelében.
Katonai objektumok körül.
És ebből már újabb kérdések következtek a szürke nyomik irányába, mert annak van értelme Ön szerint:
Talán figyelnek minket?
Figyelik, hol tartunk?
Figyelik a technológiánkat?
Figyelik, mire vagyunk már képesek?
Álljunk meg, Atya!
Mert már megint átugrottunk egy lépcsőt.
Sőt, ezúttal többet is.
Ön tényként beszél arról, hogy ezek az azonosítatlan jelenségek nukleáris és katonai létesítmények körül jelennek meg.
Honnan tudjuk?
Pontosan mi az az adat, amelyből kiindulunk?
Egy tanú beszámolója?
Egy radarjel?
Egy homályos videófelvétel?
Egy bekarikázott folt egy képen?
Egy jelentés arról, hogy valamit észleltek, amit nem sikerült azonosítani?
Vagy megint egy olyan dokumentum, amelynek éppen a döntő részeit nem olvashatjuk?
Mert ezek nem ugyanazok az állítások.
Az, hogy egy nukleáris létesítmény közelében azonosítatlan észlelést jelentettek, nem ugyanaz, mint az, hogy azonosítatlan légi jármű tartózkodott ott.
Az pedig végképp nem ugyanaz, mint hogy egy ismeretlen intelligencia megfigyelte a nukleáris létesítményt.
Nézze meg, mi történik:
Van egy észlelés.
Az észlelés kap egy értelmezést.
Az értelmezés mögé kerül egy jelenség.
A jelenség kap egy szándékot.
A szándék mögé kerül egy intelligencia.
Az intelligencia mögé egy „ők”.
Az „ők” mögé pedig lassan egy több idegen bolygónyi egész civilizáció.
Álljunk meg.
Mi az első olyan állítás ebben a láncban, amelyet valóban bizonyítani tudunk?
Lehet, hogy csak ennyi:
Valaki vagy valamely műszer valamit észlelt egy nukleáris létesítmény közelében, amit nem sikerült azonosítani.
Rendben.
Akkor innen induljunk.
Ne onnan, ahová a történet közben már eljutott.
És még indig:
Figyelem.
Fegyelem.
Tájékozódás.
Szétválasztás.
Mert az „azonosítatlan észlelés” és az „ismeretlen intelligencia megfigyeli a nukleáris technológiánkat” között nem egy apró következtetés van.
Hanem egy egész történet.
És azt a történetet valakinek bizonyítania kell.
De rendben.
Tegyük fel, hogy a jelentések megbízhatóak.
Tegyük fel, hogy valóban történt olyan azonosítatlan észlelés, amelyet nukleáris vagy katonai létesítmény közelében dokumentáltak.
Mit tudunk most?
Azt, hogy valamit észleltek ott.
Ennyit.
Mert abból, hogy egy azonosítatlan jelenséget egy nukleáris létesítmény közelében észlelnek, még nem tudjuk, miért van ott, és főleg azt nem, hogy ki vagy mi van ott.
Nem tudjuk, hogy figyel-e.
Nem tudjuk, hogy ha figyel, mit figyel.
Nem tudjuk, hogy érdekli-e az ember technológiai fejlettsége.
És azt sem tudjuk, hogy egyáltalán egy testi létező technológiai felderítését látjuk-e.
Megint ugyanoda érkeztünk:
nem tudjuk.
Abból, hogy nem ismerjük egy jelenség mögött álló esetleges értelem szándékát, még semmit nem állapítottunk meg annak természetéről.
Az ismeretlen szándékból nem lehet ontológiát levezetni.
Hogy egy tiszta szellemi lény egy konkrét esetben miért jelenne meg éppen egy nukleáris létesítmény közelében?
Nem tudjuk, Atya.
És ez a helyes válasz.
Nem tudjuk.
Amit viszont tudunk, az az, hogy a keresztény kinyilatkoztatás számára egyáltalán nem idegen a tiszta szellemi létezők jelenléte az ember világában.
Ezért a kérdés nem az:
miért lenne ott egy tiszta szellemi lény?
Hanem:
miért gondolta, Atya, hogy azért, mert Ön nem tudja, mit keresne ott, kizárhatja, hogy az legyen?
És most tegye egymás mellé a saját érveit.
Túl gyorsak.
A tiszta szellemi létező mozgását miért a testi létező mozgásával méri?
Megjelennek, majd eltűnnek.
Aquinói Szent Tamás tárgyalja a szellemi létező sajátos helyváltoztatását.
Furcsa testi alakban jelennek meg.
A keresztény hagyomány tárgyalja a forma assumptát.
Nem látszanak elég gonosznak.
Pál figyelmezteti, hogy maga a Sátán is a világosság angyalának tetteti magát.
És akkor maradt még a nukleáris létesítmény.
Ha egy adott ország atomlétesítményét vagy hadi arzenálját egy másik ország felderítői mustrálják, annak nagyon is van jelentősége.
Ha viszont nem tudjuk, hogy ki vagy mi van ott, akkor megint csak:
nem tudjuk.
Hogy miért jelenne meg ott?
Nem tudjuk.
Lehet rajta gondolkodni.
De azt úgy hívják:
spekuláció.
És ebből végképp nem következik, hogy egy hipotetikus földönkívüli civilizáció érdeklődik az ember nukleáris technológiája iránt.
A Jelenések könyve valóban tele van angyalokkal és bukott szellemi létezőkkel.
De a végítélet nem azért következik be, mert valamelyikük a nukleáris létesítményeinket kukkolja.
A történelem végét nem az ember technológiai fejlettsége váltja ki.
És nem is Francis Fukuyama.
Nem a Pentagon.
Nem a nukleáris arzenál.
Nem a szürke nyomik.
Végül Krisztus jön el.
De már Bíróként.
Miért?
Mert az ember nem lesz képes tájékozódni.
Nem lesz képes felismerni.
Nem lesz képes szétválasztani.
A Szent Maradék igen.
A vértanúk igen.
Azok, akik megtartják Isten parancsait és Jézus megváltó művét, igen.
De a többiek?
Ott lesz előttük a jel.
Ott lesz előttük a megtévesztés.
És ott lesz előttük a tanúságtétel is.
Énok és Illés tanúságot tesznek. Akkor visszatérnek, és tanúságot tesznek.
És mit tesz velük majd a világ?
Megöli őket.
Nem azért, mert nem kapott figyelmeztetést.
Hanem mert már nem képes felismerni, ki áll előtte.
A megtévesztő jelet viszont igaznak fogadja el.
Az igaz tanúságtételt pedig elpusztítja.
Atya!
Megint ugyanoda érkeztünk.
Figyelem.
Fegyelem.
Tájékozódás.
Jelenlét.
Felismerés.
Szétválasztás.
Mert a végén már nem az lesz a kérdés, hogy felismeri-e a szürke nyomit.
Hanem hogy felismeri-e Krisztust.
Atya!
Pontosan melyik érv maradt az UAP szürke nyomikra vagy a százfülű, hüllőszerű szilíciumalapúakra?
Megtévesztés, Atya. Megtévesztés.
Régi trükk.
Olcsó trükk.
De mindig beválik.
És itt a vége.
Mindent szétszedtünk.