Van egy videó a sok között…amely mellett akkor sem tudtam, és most sem fogok szó nélkül elmenni.
(Jeszenszky-kaland: Szellemidézők, tisztítók, látók… Vigyázzunk velük! – Ambrózy Tamás
https://www.youtube.com/watch?v=hgGZh6QUdHI)
A beszélgetés egyik résztvevője Jeszenszky Zsolt.
Politikai hobbista, DJ, humor, szatíra, közélet. Keresztény irányultság. Érdeklődés. Kérdések. Törekvés a keresztény megértésre. De még messze van tőle, nagyon messze.
És ezzel nincs is semmi baj.
Mert kérdez.
Aki kérdez, az még nem állítja magáról, hogy tudja a választ. Keresi az összefüggéseket, megpróbál tájékozódni egy olyan valóságban, amelynek nem ismeri a koordinátáját.
Éppen ezért különösen fontos, kitől kérdez.
Vele szemben ugyanis nem egy másik politikai hobbista ül. Nem egy „halottlátó” „jó boszorkány”. Nem egy ezoterikus világmagyarázatok között böngésző podcaster.
Egy katolikus pap ül.
Ambrózy Tamás atya.
És itt már nem azonos a két ember felelőssége.
Fontos, hogy fiatal férfiak odaadják magukat Krisztus szolgálatára. Fontos, hogy legyenek férfiak, akik vállalják a papságot, akik felszentelve odaállnak Krisztus misztikus testének szolgálatába.
Mert papnak lenni nem valamiféle ködös, bölcselkedő állapot.
Nem spirituális életvezetési tanácsadó.
Nem szociális munkás.
Nem keresztény témákhoz meghívható érdekes beszélgetőpartner.
Frontvonal.
Méghozzá az első sorokban.
És ezen a frontvonalon a pap egyik feladata éppen az, hogy amikor a rábízott ember nem tud tájékozódni, nála legyen iránytű.
Álljunk meg!
Milyen iránytű?
Mert itt máris van egy kellemetlen kérdés.
Ha valaki katolikus pap, mitől lesz keresztény az a válasz, amelyet ad?
Attól, hogy reverendában mondja?
Attól, hogy előtte misézett?
Attól, hogy püspök szentelte fel?
Attól, hogy egyházmegyei tisztséget visel?
Nem.
A szentelés valóságos szentségi karaktert ad. De nem tesz minden papi gondolatot automatikusan keresztény gondolattá.
A papnak is tájékozódnia kell.
És nem akárhol.
A keresztény ember számára ugyanis nem egy üres világegyetem áll előttünk, amelyet kedvünk szerint tölthetünk fel különböző magyarázatokkal.
Van teremtő.
Van teremtés.
Van látható és láthatatlan valóság.
Van Rend.
Vannak teremtményi természetek.
Van bukás.
Van bűn.
Van kegyelem.
Van kinyilatkoztatás.
És van Krisztus.
Ez a koordinátarendszer nem akkor kerül elő, amikor éppen vallásról beszélgetünk.
Ebben állunk.
Legalábbis ebben kellene állnunk.
Ezért amikor egy laikus olyan területre téved, amelyet nem ismer, a paptól nem pusztán több információt várunk.
Azt várjuk, hogy tudja, merre van az arra.
És Ambrózy atyánál kezdetben úgy tűnik, hogy ott van az iránytű.
Sőt.
Kozmikus iránytű.
Ambrózy Tamás atya nem könyvből ismeri azt a valóságot, amelyről beszél.
És ez fontos.
Mert amikor démonokról, démoni jelenlétről és ördögűzésről beszél, nem pusztán a Katolikus Egyház tanításának tételeit ismerteti egy érdeklődő laikussal.
Tereptapasztalatról beszél.
Saját elbeszélése szerint részt vett ördögűzéseken. Járt olyan házakban, ahol démoni jelenlétet feltételeztek. Találkozott olyan családokkal és egyénekkel, akiknek életében a tapasztalt jelenségeket démoni működéssel hozták összefüggésbe.
És nem kívülállóként volt jelen.
Nem újságíróként.
Nem kíváncsi megfigyelőként.
Papként.
Ez pedig lényeges különbség.
Álljunk meg!
Nem minden katolikus pap dedikált exorcista.
Az Egyház jogrendje nagyon világosan különbséget tesz a papság és a nagy exorcizmus végzésére kapott külön felhatalmazás között. A Codex Iuris Canonici 1172. kánonja szerint megszállottak fölött törvényesen exorcizmust végezni csak a helyi ordinárius külön és kifejezett engedélyével lehet.
Tehát itt nem valamiféle automatikusan minden papot megillető „exorcista jogosítványról” beszélünk.
Ambrózy atya saját beszámolója szerint többnyire az erre felhatalmazott pappal együtt vett részt ezekben az esetekben.
De ebből nem következik, hogy ő ott egyszerű kísérő.
Papként van jelen.
És a keresztény koordinátarendszerben éppen itt válik világossá, milyen gyökeresen másról beszélünk, mint valamiféle mágikus specialistáról.
Az exorcista nem varázsló.
A pap nem médium.
Nincs saját természetfölötti energiája.
Nem azért léphet fel a démonnal szemben, mert spirituálisan erősebb ember.
A hatalom nem belőle származik.
Krisztustól származik.
És ez az a pont, ahol Jeszenszky kérdései különösen érdekessé válnak. Mert a műsorvezető megismerni próbál valamit, amivel nincs mindennapi tapasztalata, Ambrózy atya pedig nem egyszerűen azt válaszolja:
„Az Egyház azt tanítja, hogy…”
Hanem:
ott voltam.
Láttam.
Tapasztaltam.
Cselekedtem.
Vannak történetei olyan esetekről, amelyeket eredményesnek tekintett.
És van olyan is, amelyről azt mondja:
nem sikerült.
Nem sikerült?
Ezt a két szót egyelőre tegyük el.
Nem azért, mert jelentéktelen.
Éppen ellenkezőleg.
De mielőtt megkérdeznénk, mit jelent egyáltalán egy exorcizmus esetében a „sikerült” és a „nem sikerült”, előbb valami sokkal alapvetőbbet kell megértenünk.
Ki áll kivel szemben?
Mert ha ezt rosszul határozzuk meg, máris eltévedtünk.
Nem Ambrózy Tamás áll szemben egy démonnal úgy, mint két egymással versengő spirituális erő.
Nem az exorcista pap személyes ereje áll szemben a démon erejével.
És ha két pap van jelen, nem kétszer akkora „keresztény erő” áll szemben vele.
Ez nem erőmérés.
Nem spirituális szkander.
Nem az győz, akinek nagyobb a természetfölötti bicepsze.
A pap Krisztushoz tartozó emberként áll ott.
Az exorcista az Egyház nevében és Krisztus abszolút tekintélyére támaszkodva cselekszik.
És a démon számára éppen ez a döntő valóság:
Krisztus.
Nem a pap személyes nagysága.
Nem a hangereje.
Nem a rutinja.
Nem az, hogy hány alkalommal csinálta már.
Nem az, hogy egyedül érkezett-e vagy ketten.
És itt jelenik meg először valami, amit még sokszor elő fogunk venni.
Az irányultság.
De most még ne bontsuk ki.
Csak jegyezzük meg.
Mert Ambrózy atya beszámol egy különösen érdekes tapasztalatról: amikor másik, erre külön felhatalmazott pappal együtt vett részt ilyen esetekben, voltak eredményesnek megélt alkalmak; beszél azonban olyan esetről is, amikor egyedül volt, és „nem sikerült”.
Könnyű lenne azt mondani:
Ketten sikeresebbek voltak, mint egyedül.
De ezzel ugyanabba a csapdába esnénk, amelyből éppen ki akarunk mászni.
Mert már itt könnyű rossz irányba menni.
Ha egy ördögűzés „sikerül”, akkor mi történt?
Két pap erősebb volt, mint egy démon?
Ha ketten vannak, kétszeres a spirituális tűzerő?
Ha öten mennek, még jobb?
Nem.
A keresztény démonológia nem szerepjáték, ahol összeadjuk a karakterek erejét.
A pap hatalma nem valamiféle saját spirituális energia.
Mert:
nem a létszám számít.
Valami más.
Az a bizonyos irányultság.
De ezt még hagyjuk függőben.
Amit viszont már most tudunk
Ambrózy Tamás atyának nem kell elmagyaráznunk, hogy a keresztény világ nem ér véget annál, amit a szemünkkel látunk.
Nem kell meggyőznünk arról, hogy létezik láthatatlan teremtett valóság.
Nem kell neki elmagyarázni, hogy a kereszténység démon alatt nem egyszerű pszichológiai metaforát ért.
Saját elbeszélése alapján találkozott olyan helyzetekkel, amelyeket maga is démoni működésként értelmezett.
Ott volt.
Papként.
Cselekvő papként.
És ez rendkívül fontos lesz.
Mert amikor majd továbbmegyünk ebben a beszélgetésben, egy pillanatra se felejtsük el, ki beszél.
Nem Auguste Comte.
Nem egy evolucionista természettudós.
Nem egy materialista bölcsész.
Nem valaki, aki kineveti az angyalokat és démonokat.
Nem az, akinek a kereszt csupán egy kínzóeszköz.
Hanem egy katolikus pap, aki saját elmondása szerint házakba lépett be azért, mert ott démoni jelenlétet feltételeztek.
Vagyis:
ismeri a kategóriát.
Ismeri a megtévesztő intelligens szellemi létező keresztény kategóriáját.
Ismeri a démoni jelenlét lehetőségét.
Ismeri azt a valóságot, amelyben nem feltétlenül az van előttünk, aminek valami mutatja magát.
Ezt jegyezzük meg.
Nagyon.
Mert néhány perccel később valami egészen különös fog történni.
Innen folytatjuk.