Van egy pont, ahol a kereszténységről szóló mai magyarázatok számomra egyszerűen nem állnak meg.
Nem azért, mert „más véleményen vagyok”, hanem mert egyre inkább azt látom, hogy nem ugyanarról a valóságról beszélnek, amelyről a primer források.
Ezért szeretném ezt a kérdést nem kész válaszokkal, hanem egy folyamatként végiggondolni.
Ezt a levelezést ezért inkább műhelyként szeretném kezelni.
Nem lezárt állításokat fogok küldeni, hanem azt az utat, ahogyan egy-egy kérdéshez eljutok, és ahogyan bizonyos alapfeltevéseket újra kell gondolni.
***
Amikor ma a kereszténységről beszélünk, gyakran egy sajátos kép jelenik meg.
Jámborság.
Türelem.
Megbocsátás.
Ezek azonban sokszor olyan értelmezésben jelennek meg, amely eltorzítja az eredeti jelentésüket.
A jámborság gyengeséggé válik.
A türelem korlátlan alkalmazkodássá.
A megbocsátás pedig a bűn következményeinek elkenésévé.
Így egy olyan magatartás rajzolódik ki, amely kerüli a konfliktust, és minden feszültséget feloldani igyekszik.
De ha a forrásokat komolyan vesszük, egy egészen más kép jelenik meg.
Küzdelem. (1Tim 6,12; Gal 5,17; 2Tim 4,7)
Leleplezés. (1Jn 3,8; Ef 5,11; Jn 3,20–21)
Állhatatosság. (Mt 24,13; Jk 1,3–4; Róm 5,3–4)
Ez egy olyan valóság, amelyben nem lehet kívül maradni, és nem lehet semlegesség mögé húzódni, mert nincs semleges tér.
És ez a két kép nem egyszerűen ellentmond egymásnak.
Mert a kérdés nem az, hogy van-e küzdelem, hanem az, hogy mi ellen irányul.
Nem az ember ellen. (Ef 6,12)
Hanem egy olyan valóság ellen, amely az embert is érinti, de nem azonos vele.
Ha ezt a különbséget nem tesszük meg, akkor vagy egy „megszelídített” kereszténységet kapunk, vagy egy félreértett konfliktust.
A következő levelekben ezt a feszültséget szeretném lépésről lépésre kibontani.