030: Európa három pillére? I.  Kezdetben volt az Ige

Az előző levelemben egy meglehetősen közismert állítást tettem vizsgálatunk tárgyává: „Európa három alappillére a görög filozófia, a római jog és a keresztény morál.”

Megígértem, hogy nem fogadjuk el pusztán azért, mert szépen hangzik. Elővesszük a forrásokat, egymás mellé tesszük őket, és megvizsgáljuk, valóban azt mondják-e, amit évszázadok óta tulajdonítunk nekik.

A római joggal szeretném kezdeni.

Hiszen ki ne hallott volna a római jog páratlan kifinomultságáról? A római jogászok nagyszerű teljesítményéről, a szerződések, a tulajdon, az öröklés, a kötelmek, a peres eljárások szabályozásáról? Arról a hatalmas jogi örökségről, amelyet Európa később átvett, tanulmányozott és továbbfejlesztett?

Csakhogy mielőtt csodálattal adóznánk ezeknek a vívmányoknak, szeretnék feltenni egy egészen egyszerű kérdést.

Mi a jog?

És rögtön utána egy másikat.

Kié a jog?

Mert ha keresztényként tesszük fel ezt a kérdést, akkor bizony nem a római jogászoknál fogunk kezdeni.

De még csak nem is a mózesi törvényeknél.

Hanem ott, ahol Szent János apostol.

Kezdetben volt az Ige

In principio erat Verbum, et Verbum erat apud Deum, et Deus erat Verbum.

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” (Jn 1,1)

Majd:

Omnia per ipsum facta sunt, et sine ipso factum est nihil, quod factum est.

„Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett.” (Jn 1,3)

Álljunk meg.

Minden általa lett.

Nem csupán az ember. Nem csupán az élővilág. Nem csupán a föld és az égbolt.

Minden.

A látható és a láthatatlan világ.

Szent Pál ugyanezt mondja Krisztusról:

Quoniam in ipso condita sunt universa in caelis et in terra, visibilia et invisibilia.

„Mert benne teremtetett minden a mennyben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok.” (Kol 1,16)

Most pedig nyissuk ki a Teremtés könyvét.

In principio creavit Deus caelum et terram.

„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (Ter 1,1)

És Isten szól:

Fiat lux.

„Legyen világosság!” (Ter 1,3)

És lett világosság.

Mi történt itt?

Isten rendelkezett.

És rendelkezése által létrejött az, ami korábban nem létezett.

Nem kért engedélyt. Nem egyeztetett egy másik autoritással. Nem alkalmazott egy nála magasabb rendű törvényt.

Saját jogán teremtett.

Az abszolút autoritás jogán.

És itt szeretném megkérdezni:

A teremtés nem jogi aktus?

Miért ne volna az?

Ha Isten saját jogán létrehozza a látható és láthatatlan világot, meghatározza annak rendjét, elválasztja a világosságot a sötétségtől, a vizeket a vizektől, rendeltetést ad teremtményeinek, megszabja működésük törvényszerűségeit, akkor vajon nem éppen az abszolút isteni autoritás gyakorlását látjuk?

És ha Isten törvényt szab a teremtésnek, akkor a törvény nem jog?

Vagy csak attól kezdve nevezzük jognak a törvényt, hogy egy ember leírja?

Esetleg attól, hogy egy római jogász rendszerezi?

És látta Isten, hogy jó

A Teremtés könyvében újra és újra visszatér egy különös mondat.

Et vidit Deus quod esset bonum.

„És látta Isten, hogy jó.”

Majd a teremtés egészéről:

Et vidit Deus cuncta quae fecerat, et erant valde bona.

„És látta Isten mindazt, amit alkotott, és íme, igen jó volt.” (Ter 1,31)

Ki mondja ki, hogy jó?

Az ember?

Egy bölcsekből álló tanács?

Egy filozófiai iskola?

Nem.

A Teremtő.

És ez a jó nem a görög filozófia megjelenésével válik jóvá. Nem attól létezik, hogy valaki felismeri, fogalmat alkot róla, vagy rendszert épít köré.

A teremtett Rend már létezik.

És Isten jónak ítéli.

Most gondoljunk vissza arra a sokat ismételt állításra, hogy a természetjogot a görög–római filozófiai gondolkodásból örököltük.

Pontosan mit örököltünk?

A természetjogot?

Vagy annak valamely emberi felismerését, megfogalmazását, rendszerezését?

Mert a kettő között nem csekély különbség van.

A felismerés nem azonos az eredettel.

Ha egy görög filozófus felismer valamit a teremtett világ Rendjéből, attól még nem ő hozta létre azt a Rendet.

Ha egy római jogász megfogalmaz egy szabályt, amely összhangban áll ezzel a Renddel, attól még nem ő alkotta meg annak alapját.

És ha nem áll összhangban vele?

Akkor mi történik?

Egy emberi törvény pusztán attól igazságos lesz, hogy törvény?

Vagy attól, hogy régi?

Hogy kifinomult?

Hogy római?

Az ember megjelenik. De nem ő a Teremtő.

Térjünk vissza a Teremtés könyvéhez.

Isten megteremti az embert a maga képmására.

Ad imaginem Dei creavit illum. (Ter 1,27)

Majd megbízatást ad neki.

Uralkodjon a földön és az élőlényeken. (Ter 1,28)

Figyeljük meg a sorrendet.

Előbb Isten teremt.

Majd az ember megkapja a maga helyét a teremtett Rendben.

Nem ő teremti meg a világot, amely fölött uralmat kap. Nem ő határozza meg önmaga létét. Nem ő állapítja meg, hogy mi az ember, mi az élet, mi a teremtés célja.

Az ember autoritása kapott autoritás.

És ezzel máris eljutottunk a jog egyik legalapvetőbb kérdéséhez.

Honnan származik a rendelkezés joga?

Az ember saját magából?

Vagy attól, aki megteremtette, és helyet adott neki a teremtett világban?

Mert ha az ember hatalma származtatott, akkor nem lehet abszolút.

És ha nem abszolút, akkor határai vannak.

Ki határozza meg ezeket?

Az első tilalom

A Teremtés könyvének második fejezetében Isten parancsot ad az embernek.

A kert fáiról ehet.

Egy meghatározott fáról azonban nem.

(Ter 2,16–17)

Van engedély.

Van tilalom.

Van autoritás.

És van jogkövetkezmény.

De most vigyázzunk!

Nem itt keletkezik a jog.

Itt az isteni jog egy konkrét, emberhez intézett rendelkezésével találkozunk.

A teremtés maga már az abszolút isteni jog gyakorlása volt.

A parancs pedig abban a Rendben hangzik el, amelyet Isten létrehozott.

És mi történik, amikor az ember megszegi?

Isten kérdez.

Ubi es?

„Hol vagy?” (Ter 3,9)

Majd:

Numquid ex ligno, de quo praeceperam tibi ne comederes, comedisti?

„Ettél-e arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?” (Ter 3,11)

Ádám válaszol.

Éva is válaszol.

És elhangzik az ítélet.

Olvassuk el figyelmesen a Ter 3,9–19 szakaszt.

Parancs. Törvényszegés. Számonkérés. Válasz. Ítélet. Jogkövetkezmény.

Természetesen nem egy római bíróságot látunk az Édenkertben.

De miért is kellene azt keresnünk?

Miért volna a római perrend az a mérce, amelyhez képest eldöntjük, hogy egyáltalán találkozunk-e jogi renddel?

Nem éppen fordítva kellene feltennünk a kérdést?

És most jöhetnek a rómaiak

Mielőtt azonban kinyitnánk a Digestát, szeretném megmutatni, mi minden található már az ószövetségi jogi korpuszban.

Letét és megőrzési felelősség. (Kiv 22,6–12)

Kölcsön és kamatszedés. (Kiv 22,24; MTörv 23,20–21)

Kártérítés és jóvátétel. (Kiv 21,33–36; Lev 5,20–26)

Tanúbizonyítás és hamis tanú. (MTörv 19,15–21)

Bírói eljárás és pártatlanság. (MTörv 1,16–17; 16,18–20)

Nehéz ügyek magasabb fórum elé terjesztése. (MTörv 17,8–13)

Büntetési tételek és korlátaik. (Kiv 21–22; MTörv 25,1–3)

Öröklés. (Szám 27,1–11)

Írásba foglalt adásvétel, tanúk és okiratok megőrzése. (Jer 32,9–14)

És ott van Tóbiás könyvének különösen érdekes letéti ügylete is, amelyhez később részletesen visszatérünk.

Ezeket most szándékosan nem bontom ki.

Nem szeretném egyetlen levélben elvégezni azt a munkát, amelyhez a források gondos, egymás mellé helyezett olvasása szükséges.

De egy kérdést már most feltehetünk.

Ha a Szentírás ilyen részletességgel rendelkezik a tulajdonról, a kötelezettségről, a bizonyításról, a bíráskodásról és a büntetésről, akkor miért került a jog Európa hárompillérű eredettörténetében kizárólag Róma oszlopába?

És miért jutott a kereszténységnek a harmadik pillér, az elkenhető „morál”?

Ki döntötte el, hogy a bibliai törvény mindössze erkölcs, a római törvény pedig jog?

Milyen forrás alapján?

Milyen fogalmi elhatárolással?

És mindenekelőtt:

Milyen jogon?

Mert a következő levelekben nem az lesz a feladatunk, hogy kétségbe vonjuk a római jogászok minden teljesítményét.

Hanem hogy megvizsgáljuk, pontosan mi volt az a teljesítmény.

Mit ismertek fel?

Mit fogalmaztak meg?

Mit rendszereztek?

Mit tartottak fenn?

És milyen autoritásra hivatkoztak, amikor törvényt alkottak vagy alkalmaztak?

A bibliai tükröt tehát már az első levélben elővettük.

És nem is tesszük le.

Mert ha komolyan vesszük Szent János szavait, akkor a jog eredetét nem kezdhetjük Athénban vagy Rómában.

In principio erat Verbum.

Kezdetben volt az Ige.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top