Az előző levél végén az a kérdés maradt nyitva:
mit jelent valójában a Szó hatalma?
A modern ember számára a szó többnyire információt közöl.
Véleményt.
Jelentést.
Érzést.
A Szentírás azonban egészen másként beszél a Szóról.
Nem úgy jelenik meg,
mint irodalmi eszköz,
vagy vallási nyelvezet,
hanem mint olyan valóság,
amely létet hoz elő.
A teremtés első aktusa ezért nem anyagi folyamat,
hanem kimondás:
„És mondta Isten: legyen világosság – és lett világosság.”
(Teremtés könyve 1,3)
A szöveg itt nem szimbolikus magyarázatot ad a világ eredetére.
Hanem azt állítja,
hogy a látható és láthatatlan valóság a kimondott Ige nyomán áll elő.
És ez a gondolat nem marad az Ószövetségben.
János evangéliuma ugyanezt a rendet nyitja meg:
„Kezdetben volt az Ige…”
(János evangéliuma 1,1)
A görög Logosz szó itt nem egyszerű „szót” jelent.
Hanem azt az isteni Igét,
amely által minden létrejött,
és amely nélkül semmi sem lett.
Ezért a Szó a keresztény gondolkodásban nem jelképes díszítőelem.
Hanem az imádatunk fókusza.
„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.” (Jn 1-5)
Ez nem új gondolat.
Hanem annak a kimondása,
amit az egész Szentírás már működés közben mutat.
A szó nem eszköz.
Hanem Személy.
És ez az a pont,
ahol a kérdés többé nem kerülhető meg.
A megtestesült Ige.
A Fiú, aki egylényegű az Atyával.
A teremtett valóság alapja.
A látható és láthatatlan teremtett rend alapja.
Az alfa és omega.
Az origo.
A Szó így nem egyszerű kijelentés,
hanem az isteni joghatóság megnyilvánulása.
Teremt.
Elválaszt.
Köt és old.
A kimondott Szó tehát nem leír.
Hanem létrehoz.
Ez a minta nem egyetlen helyen jelenik meg.
Hanem végigvonul az egész kinyilatkoztatáson.
A próféták nem beszélnek Istenről.
Hanem szólnak:
„Így szól az Úr” — és történik valami.
És amikor Krisztus szól,
akkor nem tanít pusztán.
Hanem hat.
És ebben az összefüggésben válik érthetővé az is:
mit jelent az,
hogy „megköt” és „felold”.
És ebben a rendben válik érthetővé az is,
hogy Krisztus miért kapcsolja a kötés és oldás hatalmát
az Egyházhoz,
és miért adja át a kulcsokat Péternek.
„Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” (Mt 16,18–19)
Mert a kötés és oldás hatalma nem önmagában áll.
Hanem egy valós szellemi renddel kerül szembe.
„Quia non est nobis colluctatio adversus carnem et sanguinem,
sed adversus principatus,
adversus potestates,
adversus mundi rectores tenebrarum harum,
adversus spiritalia nequitiae in caelestibus.”
„Mert nem a test és vér ellen van tusakodásunk,
hanem a fejedelemségek ellen,
a hatalmasságok ellen,
e sötétség világának uralkodói ellen,
a gonoszság szellemi erői ellen az égi magasságokban.” (Ef 6,12)
Kik ők?
Innen folytatjuk.