Interdiszciplináris irányultság
Már egyetemi éveim alatt az interdiszciplináris kutatás határozta meg a gondolkodásomat. A kulturális antropológiát, a történettudományt, a régészetet és a természettudományos vizsgálati módszereket, bioarcheológiát, paleoradiológiát és egyéb orvosi kutatásokat nem egymástól elkülönülő területeknek tekintettem, hanem ugyanazon múlt különböző megközelítéseinek.
A kutatások során azonban egyre világosabbá vált számomra, hogy még ez a valóban interdiszciplináris megközelítés sem elegendő. A kereszténység saját önértelmezése nem rekonstruálható kizárólag történeti, régészeti vagy természettudományos módszerekkel. A keresztény valóság alapja ugyanis nem biológiai antropológiai vagy történeti, hanem teológiai.
A teológia, mint hermeneutikai kulcs a múlt feltárásában és megértésében
Romedio Schmitz-Esser német történészprofesszor mutatta meg azt az ajtót, ahol egy fontos felismerés kezdődött. A kereszténység virágkora nem érthető meg saját fogalmi és teológiai rendszere nélkül. Az ajtón belépve azonban nem káosz, nem új elméletek és nem modern konstrukciók vártak, hanem a patrisztikus atyák, a Szentírás, valamint a történelem tengelye: a kereszt misztériuma és Jézus Krisztus megváltó műve.
Az a korszak, amelyet kutatok, nem a „középkor”. Mert soha nem nevezte önmagát így. Kutatói kapcsolódásom ezért nem egy később megalkotott önkényes történeti korszakfogalomhoz kötődik, hanem ahhoz a fogalmi és értelmezési rendszerhez, amelyet a kereszténység első másfél évezrede tudatosan épített és működtetett. Fundamentuma a Szentírás, a liturgia, a jog, a szentkultusz, a történelem és az ember egységes értelmezési rendje.
A keresztény világkép nem a teológiához kapcsolódó tudományterület. A teológia az a kiindulópont, amelyből minden más érthetővé válik.
Pozitivizmus, mint zsákutca
A pozitivizmus nem a keresztény világkép saját fogalmi rendjéből indul ki, hanem egy később kialakult materialista értelmezési keretet vetít vissza a forrásokra. Ezért nem a múltat tárja fel, hanem megszállja azt.
Ezért tudatosan léptem ki ebből a fogalmi csapdából.
A függetlenségnek azonban mindig ára van. Ugyanakkor itt kezdődik a kutatás szabadsága is. Nem a korunk által kijelölt éppen divatos értelmezési irányzatok követése, hanem a primer források komolyan vétele. Nem a források igazítása az jól hangzó modern elméletekhez, hanem források tanúságtételének elfogadása és beszéltetése. Ez a kulcs.
A kutatói függetlenség ára
És hogy milyen ára van a függetlenségnek? Elmondom. Hogy aki egyszer ezt az utat választja, ne érje meglepetés. Fejben és tartásban felkészülhessen rá..
Ausztriában takarítok. Először irodaházat. És csak most – a kiköltözésünket követő harmadik évben – sikerült a multi helyett az Egyházmegyéhez elszegődnöm. Szintén takarítok, de már csapatban, közösségben. Az enyéim között.
Otthon, Magyarországon még takarítani sem engednének. Hát, ekkora a függetlenség ára.
Szóval most egy takarítónő kutatói munkáját olvassa.
Patrisztikai alapokon nyugvó, interdiszciplináris kutatást.
A kereszténység virágkoráról.
A keresztény temetkezés jogi–ontológiai rendszeréről.
Múmiákról, szent ereklyékről.
Bioarcheológiai vizsgálatokról.
Sírleletekről.
Ikonográfiáról.
A keresztény és a szentkirályok törvénykezéseiről.
Zsinati határozatokról.
A Szentírásról, de nem a sola Scriptura önteltségéből, hanem az ókeresztény atyák logikai rendszeréből.
Egy takarítónő, aki két doktori iskolát is elvégzett.
Ha azonban valakit zavar a jelenlegi státuszom, az alábbi mellékletben megtalálja azt az akadémiai önéletrajzot is, amelyet a tudományos világ könnyebben értelmez: a megszakítás nélküli pályaívet, a pozíciókat, a kutatási projekteket és a publikációkat. És a nem jelentéktelen kutatási projekteket, amelyeket vezettem, vagy résztvevője voltam. Egyetlen dolog azonban abból is hiányzik. Intézeti háttér. Mindezt mindig intézeti háttér nélkül végeztem. Mert nem illettem bele. Már akkor sem. 🙂